Itt van, megérkezett, az új Fabia Combi!
Bár a hivatalos bemutatón még nincs túl, nekünk azért sikerült bekukkantani egy picit a szinfalak mögé :-)
Szemből
első látásra majdnem ugyanaz mint kisebb testvére, kivéve hogy ezen
projektoros fényszórók kaptak helyet a kissé tömzsinek mondható orrész
elején. Ahogy közeledtem felé egyre inkább látszott, valamiben
különbözik. A "B" oszlopig szinte ugyanaz mint kisebb testvére de innen
hátrafelé egész más. A hosszabban ívelő vonalak, a tetőléc és a
puttonyosan befejezett hátsó kifejezetten jót tett az új Fabiának. Ha
hátulról szemügyre vesszük első látásra úgy tünik olyan mint a
csapotthátú /hatchback/ hátulja, de nem, itt valahogy több időt szántak
a formatervre, vagy egyszerüen csak a húzott forma tette elegánsabbá,
nem tudom. Az általunk tesztelt autón szinrefújt kilincseket, tükröket,
projektoros lámpákat, ködlámpát, kartámaszt és bicskás kulcsot is
találtunk, ez persze gondolom a felszereltség része, ha nincs benne az
általunk választott csomagban, biztosan rendelhető is.
Ha
beülünk, ismerős kép fogad minket: digitalizált műszerfal, a középen
kissé felfelé tolt klima kezelő egység és rádió. Aztán megakadt a
szemem a műszeregységen: középen a felsőbb kategóriákból már ismert
színes Maxi-DOT kijelző, de mégsem teljesen digitalizált, hoppá, ezen
már ismét visszatértek a régi jól megszokott analóg hőfok és
benzinszint jelző műszerek. Na végre, nem tudom hányan vagytok igy
vele, szerintem ez sokkal jobb megoldás mint eltűnő szegmens csikokat
nézegetni és talán erre a gyártó is rájött (bár lehet hogy ez csak
opció). Az ülés érzésre olyan mint az előzőben, mármint az újban
persze, ezen nem faragtak semmit, hosszú távon persze nincs
tapasztalatom milyen lehet négy óránnyi vezetés után kiszállni belőle,
de azt tudom nem olyan ülni benne mint a régi Fabiában.
A
rádió viszont mindent üt, hihetetlenül jól szól, a mély hangok is
kijönnek belőle, szép nagy áttekinthető kijelzője van, ezen kivül a
szivargyújtó csatlakozója mellett ott van az audio bemenet is, melyen
kedvenc zenéinket az autó hangszóróin keresztül is élvezhetjük, azért
ez nem rossz ötlet. A kezelése is viszonylag egyszerű, bár találtunk a
kesztyűtartóban leirást róla több nyelven, sajnos magyar nem volt
köztük, így nem mentünk sokra vele.
Érdekességképpen a női
tulajdonosok figyelmébe, a vezető oldalon is megtalálható a pipere
tükör :-) Ha kicsit hátrébb nézünk illetve ülünk, a hátsó üléssor is
helyügyileg kényelmesnek bizonyul, miután a vezető oldalán beállitottam
a megfelelő távolságot, hátul igy is elfért a térdem. Nem vagyok egy
kosaras alkat, de azt biztosra állithatom hogy 170-180 körüli emberek
nyugodtan ülhetnek hátul is. Arra már nem mernék mérget venni hogy
középen is kényelmes, mert ugye hátul három fejtámlát találunk, tehát
elméletben hárman is be kellene férni, azért én nem lennék a középső
helyében :-) De ne akarjunk túl sokat végülis ez egy kisautó és még a
régi Fabiában sem volt kényelmes hátul nyomorogni. Én azt mondom két
felnött és kész.
Most
pedig jöjjön a lényeg, a csomagtartó, meglepve tapasztaltam miután
kinyitottam a hátulját mekkora hely van benne, nem semmi, lehet csak
nekem szokatlan, mert nem kombim van, valahogy ez hihetetlen nagynak
tünik. Papirforma szerint a régihez képest 54 literrel nagyobb. A előző
generáció 426 literéhez képest ennek 480 literes puttonyt adtak a cseh
mérnökök, szerintem jól tették. Ebbe szinte mindent kényelmesen
belepakolhatunk. De ha valamit mégsem akkor az osztottan dönthető /ez
biztos felszereltség kérdése/ hátsó üléssort előre hajtva összességében
1460 literes csomagteret kapunk, igy már szerintem egy bicikli is
befér, talán még el sem kell dönteni :-) Prakikus továbbá a két zseb
szerűség a belső két oldalon, ide tehetjük kisebb tárgyainkat anélkül
hogy menet közben ide-oda csúszkálnának, azonban ha nem elég ez a két
rekesz, tovább bővithetjük egy gyárilag az autóhoz kapott műanyag
ráccsal amit a csomagtér oldalsó burkolatához tudunk kapcsolni.
Motorok
tekintetében nincs nagy változás az új Fabiákba szerelt palettán. Ez a
modell is beszerezhető, 1.2 12V 51kW, 1.4 16V 63kW, 1.6 16V 77kW,
dizelből pedig 1.4 PD TDI 51kW, 1.4 PD TDI 59 kW, 1.9 PD TDI 77kW -os
motorokkal. Egyedül az 1.2 6V 44kW hiányzik, de ez már az elődnél is
így volt.
Összességében
nekem a Combi változat jobban tetszett mint a csapotthátú kistestvére,
szerintem külsőre és belsőre is jobban sikeredett. De azért én maradok
a réginél :-) Amire a Combi tesztjénél nem tértünk ki, az megtalálható a tavaly bemutatott csapotthátú Fabia tesztjében.
Johnny, Sifre |