|
Új
utakon - Skoda Fabia 2007 menetpróba
A
Skoda Fabia sem
kerülhette el sorsát, az
általános
hizlalókúra a csehek
kisautóját is
utolérte. Kipróbáltuk a
megújult
slágergyanúst.
A Skoda az egységes márkaarculat
kialakítását a Roomsterrel kezdte. A
nagyközönségnek hivatalosan a Genfi
Autószalonon bemutatkozó új Fabia egy
az egyben
örökölte az egyterű csábos
orrát, ettől
megjelenése - amúgy roppant sikeres,
összesen 1,6
millió példányban elkelt -
elődjénél
sokkal modernebb lett. Fabiából még
tavaly is
többet sikerült eladni, mint egy évvel
korábban, a 3,1 százalékos
emelkedés 243
982 darabot jelentett.
Az autó hosszához 22,
magasságához 47
millimétert csaptak hozzá, a
hátsó
rész kissé fantáziátlan
kialakítása miatt az autó sziluettje a
Suzuki
Swift tankszerű megjelenését idézi. A
motorháztető a gyalogosok védelme
érdekében
30 milliméterrel került feljebb, mindent
összevetve
kicsit sem lóg ki a kisautó-szegmens egyre
több
indulót számláló
mezőnyéből.
A modellfrissítéssel a Skoda elsődleges
célja a
belső helykínálat növelése
volt, ez
sikerült is. Noha a hosszúság csak 22
milliméterrel nőtt, a hátsó
ülésen
utazók számára 33
milliméterrel szellősebb
térdhely áll
rendelkezésére, a feljebb
került plafon miatt pedig a fejtérrel sincs gond.
Az
új Fabiában 173 centis vezető
mögött 173 centis
utas kifejezetten kényelmesen utazhat,
szorongásnak,
kényelmetlenségnek nyoma sincs. A tervezők nem
feledkeztek el a csomagtartó
bővítéséről
sem, az ötletes
"hátizsáktartóval"
felvértezett puttony 300 literes, ami 40 literes
növekedést jelent az elődhöz
képest
(hajtogatással 1163 literes raktér nyerhető).
A felhasznált anyagok minősége kifejezetten
kellemes, a
capuccino bézs tesztautó világos
kárpitja
(összesen kilencféle belső hangulat rendelhető)
különösen mutatósnak bizonyult.
Az új,
feláras multifunkciós kijelzővel is
kiegészített műszerfal a
réginél
áttekinthetőbb, az ideális vezetési
pozíció meglelése viszont
nehézkes.
Megszokást igényelnek a pedálok is,
kicst magasra
kell emelni a lábakat
kezelésükhöz.
Az első ülések közötti
kartámasz
igazából nagyobb termetűeknek ideális,
átlagos vagy kisebb méretekkel a -
talán
túlzottan vaskos - váltókar
elérése
nehézkes. A középkonzol is a Roomsterből
érkezett, azaz a klíma vezérlőit a
rádió felett kell keresni, gyorsan
megszokható. A
kétrészes kesztyűtartó praktikus
megoldás,
a beltér legmegkapóbb elemei azonban az
újratervezett, a Roomsterből már
szintén ismert
kilincsek, melyek a Fabiában nagyon jól mutatnak.
Az új Fabia ugyanazt hozza, amit a
kisautó-szegmenstől
már megszokhattunk. Futóműve egyszerre
kényelmes
és billegős, ezzel együtt
tökéletes
kompromisszum mindennapi használatra. A
kanyarodás nem
számít különösebb
élménynek,
nagyobb tempóban bevállalt
fordulóknál az
autó ráadásul nem csupán az
orrát
hajlamos tolni, hanem mintha teljes egészében
sodródna. A kormányzás pontos,
bár a
kerék lehetne kisebb, az összeszerelés
minőségére viszont nem lehet panasz,
macskakövön, rázósabb
útszakaszokon
sincs nyiszogás-nyöszögés.
megújult Skoda Fabia
négyféle benzinmotorral
és három dízel erőforrással
rendelhető.
Ezek közül egy számít
újnak, az 1,2-es
benzinesből ugyanis a 60 lóerős mellett megjelent a
kínálatban egy 70 lóerős
változat is. A
további benzines paletta a 85 lóerős 1,4-esből,
valamint
a 105 lóerős 1,6-osból áll, ez
utóbbihoz
hatsebességes automata (tiptronic)
váltó is
rendelhető. A többi benzineshez és a 60
és 70
lóerős 1,4-es, valamint 105 lóerős 1,9-es
dízelhez
ötsebességes kézi
váltó dukál.
A kombinált fogyasztás - motortól
függően -
4,6-7,6 liter száz kilométerenként. A
menetpróbán az erősebb 1,4-es dízelt
próbáltuk, az alul tapasztalható
vészes
nyomatékszegénységet
leszámítva nem
lehet rá panasz, az állandó
lendülethez
azonban sokszor kell a váltókarhoz
nyúlni.
A Fabia olyan zsúfolt mezőnyben harcol majd a
vásárlók kegyeiért, melynek
résztvevőit hosszan lehetne sorolni, Renault
Cliótól Opel Corsán át
Peugeot 207-esig
rengetegen ide tartoznak. Hazánkba május
végén érkezik az új Fabia,
az importőr
Porsche Hungaria négyezer darabot szeretne eladni belőle
év végéig. Az
árakról egyelőre
annyit lehet tudni, hogy az induló "felülről
közelíti" majd a mostanit, a jobban felszerelt
modellekért biztosan jóval
hárommillió
felett kell majd kiadni. Az új Fabia - mely az
Octaviával
ellentétben felváltja elődjét, azaz
nem lesz
Tour-széria - ezzel szinte lemásolja
versenytársai
árlistáit, semmilyen irányba nem
lóg ki.
Love at first drive, vagyis nagyjából Szerelem
első
vezetésre. A Skoda ezzel a szlogennel reklámozza
majd az
új, elődjénél lényegesen
jobban
sikerült Fabiát, melytől nagy piaci sikert
remél.
Kidolgozás és műszaki tartalom
tekintetében a cseh
gyár új modellje hozza a kategória
átlagát, nagy negatívuma viszont
külső
megjelenése: hiába a modern, fiatalos orr, ha a
hátsó részt
nézzük, az a helyzet, hogy
a Skoda 2007-ben kijött egy Swifttel. Ez esetleg
több, az
egyformaságtól irtózó vevőt
terelhet
más kereskedésekbe.
| Skoda
Fabia 2007 - alapadatok |
| gyári
átlagfogyasztás: |
4,6-7,6 l/100 km |
| CO2-kibocsátás: |
120-181 g/km |
| hosszúság: |
3992 mm |
| szélesség: |
1642 mm |
| magasság: |
1498 mm |
| saját tömeg: |
1040-1170 kg |
| csomagtartó: |
300 l |
| importőr: |
Porsche
Hungaria Kft |
forrás: origo.hu
|